Erica világ – idézetek 12.

Mi mindannyian, Katy Perry szavaival élve, eredetiek, egyediek, páratlanok vagyunk. És mégis megszakadunk, hogy be tudjunk illeszkedni, zsugorodunk, növünk, hogy helyünk legyen. Az iskolában, a munkahelyen, otthon, alkalmazkodunk, változunk. És az az igazság, hogy ez nem mindig baj. Vagy mégis?

Ha Isten bezár egy ajtót, valahol kinyit egy ablakot.

Légy önmagad!

De hát abból kiindulva, ahogy Brent és J.C. ügyét kezeltem, mit tudok én? Túl szigorú magával szemben. Mert Brentnek egyáltalán nem segítettem. J.C. sem lehet nekem túl hálás. Azt mondtam Brentnek, hogy legyen önmaga, erre kirúgták. Azt mondtam J.C.-nek, legyen valaki más, erre ő meg kiborult a konyhában. A válasz, Erica, hogy nincs jó válasz. Ilyen ügyekben nincs abszolút. Az egyensúlyt kell megtalálni. Ami nem hajlik, eltörik, ugye? És muszáj hajolnia a túlélés érdekében. Viszont ha túlságosan meghajlik… Honnan tudjuk, meddig hajolhatunk? Na, ez a millió dolláros kérdés, nem igaz? És a válasz, hogy ez mindenkinél más. A titka, hogy felismerjük, mikor kell hajolnunk, és mikor nem. Szerintem törekedni kell a kompromisszumra.

Brent több mint egy évtizedig volt a River Rocknál. És szörnyű döntés lehetett számára, hogy eljöjjön. de megtette. Elhagyta a fészket. Kockáztatott, és remélhetőleg jó dolgok fogják érni. Ha az ember nem kockáztat, akkor csak egy helyben áll. Nem is él igazán.

Ennyire egyszerű, ez nem olyan dolog, ami a fontossági listám élén van. Szóval van egy listája? Hol áll azon a listán a magánélete? Elöl? Középen? Netán a végén? Folyton azt hajtogatja, hogy legyen életem, mintha az olyan egyszerű lenne. Mutasson nekem valakit, aki ennyi időt fordít a munkájára, jó, a pácienseire, mint én, és emellett még “való élete” is van. Rendben. Hol vagyok? Üdvözlöm, Tom, a való életemben! Szóval van férje, gyereke és munkája, és emellett még van ideje terapeutaként dolgozni. Na jó, hogy lehetséges ez? A munkánk fontos nekem, Tom, de nem minden. Az életemet raktam az első helyre, és maga is azt tehetné, de valami oknál fogva nem teszi. Egyik kifogást találja ki a másik után. Szóval, mit akar, mit tegyek? Kockáztasson, várja, hogy mi jön.

A mézeshetek véget érnek, édesem. A kapcsolatotok 2. fázisába léptetek, ami a napfogyatkozás néven ismert. Én is átéltem ezt. Amikor Daviddel összejöttünk, folyton szerelem volt köztünk. Eleinte napi ötször csináljátok, aztán… Aztán lementek napi kettőre, és végül heti egyre, ha szerencsés vagy. Aztán elkezditek a másik hibáit nézni, megpróbáljátok kijavítani azokat, és… nem is tudom, innentől már a lejtő jön. Ha átvészelitek ezt az időszakot, a 3. fázisba léptek, ami az elköteleződés.

Úgy gondolja, Amanda sosem szerette. Azt hiszem, a történetből világosan látszik, hogy ez a helyzet. A történetet az alakíthatja, aki meséli. Talán Amanda nem szerette magát, talán igaza van. De az egyetlen módja, hogy megbizonyosodjunk róla, ha megyünk és megnézzük.

Amanda nem hagyott el. Én hagytam el őt. A munkámat helyeztem elé. Mint ahogy Marjorie-vel és Sarah-val… Ugyanaz a dolog, ugyanaz a séma, az egész életem.

Tudom, hogy szeretsz, Tom. Ezért maradtam ilyen sokáig. Érzem, ahogy hozzámérsz, látom ahogy rám nézel, de… Ha a dolgok bonyolódnak, elvonulsz. Valahová, ahol nem érhetlek el. Ahová nem engedsz bejutni. Kizársz engem! És ha megkérdezem, hogy miért, azt válaszolod, hogy nem tudod.
Te egyszerűen ilyen vagy.

Nem vagyok jó a párkapcsolatokban. Így van. Elfogadtam. Túl sokat dolgozom? Ám legyen. Talán így is van. A munka a tünet, Tom. A dolog, ami mögé elbújhat. Most beszéljünk a betegségről. Apám is ilyen volt. Boldog volt azzal, ahogyan az életét élte, és tudja mit? Én is az vagyok. Rendben, Tom. Nagyon biztos a döntésében. De Amandával kapcsolatban tévedett… Honnan tudja, hogy nem téved
az apjával kapcsolatban is?

Boldog vagy? Ki a fene boldog ebben a világban? A boldogság az élet célja és értelme. Nem pedig az emberi létezés végcélja. (Arisztotelész) Mit tudott Arisztotelész? Több mint 2000 éve meghalt. Nem mintha panaszkodnék. Ki mint veti ágyát… Én választottam ezt az életet. Talán nem a legjobb döntésem volt. Micsoda? Hogy érted? Mióta? Mindig azt hajtogattad, mennyire szereted az életed. Magányos farkas. A saját sorsod kovácsa. – Ezt mondtam volna? – Igen. Mekkora egy baromság. Sajnálom. Te jössz. A magány egy szörnyű dolog. Mindent megteszek, hogy lefoglaljam magam, de ahogy idősödöm, én… Egy részem azt kívánja, bárcsak több időt töltöttem volna… nos… az édesanyáddal. És… kevesebbet ezzel. Túl sokra értékeltem a szabadságom, a privát szférámat, a munkámat, a szokásaimat. De Megöregedtem, és van egy fiam, aki meglátogat, és nyerni hagy a sakkban. És ez a látogatás a hetem csúcspontja.

Egyszer azt mondtad nekem, hogy szeretnéd látni az igazi énemet. És szeretnéd, ha megnyílnék neked. De nem tudtam. És továbbra sem tudok.. mert nem tudom, hogy kellene. Tom… Figyelj, Amanda, én… elterveztem az életemet, hogy semmilyen kockázatot ne kelljen vállalnom. Szóval másokon keresztül élem az életet. Segítek nekik, és ez egy kifizetődő munka, amivel tényleg segítek nekik. De rájöttem, hogy ha a saját életemről van szó akkor egyszerűen félek. Mitől félsz? Nem tudom. Félek, hogy az emberek elhagynak. Hogy te elhagysz. Szóval inkább te hagysz el? Igen. Vagy arra kényszerítelek, hogy te hagyj el. Elérem, hogy így legyen. Szerinted miért csinálod ezt? Édesanyám elhagyott. Elhagyott apámat és engem, amikor még gyerek voltam. Tudom. Talán csak nem szeretném, hogy újra elhagyjanak.

Azt mondják, kockázat nélkül nincs győzelem. Talán ennél is többet jelent. Kockázat nélkül nincs feltárás, nincs felfedezés, nincs öröm. Szóval, ne vesztegessük az időt! Kockáztassunk, és meglátjuk, mi jön.