Hold és kultúra

A Hold az emberiség története során fontos szerepet töltött be a különböző kultúrákban. Az őskor és az ókor vallásaiban istenségként tisztelték, a későbbi időszakokban tudományos kutatások alapjául szolgált. Emellett megjelent az irodalomban, a zenében és filmek témája is lett.

Hold istennő

A legismertebb holdistenségek a görög mitológiabeli Szeléné, vagy római megfelelője, Luna istennő, de az egyiptomiak Honszu istenétől kezdve a maják Ixchelén át az észak-amerikai navahó indiánok Yoołgai asdząąn istennőjéig tucatnyi kultúrában tisztelték istenként a Holdat.

A Hold az alapja az ókorban keletkezett legtöbb naptárnak és ünnepnek. Az ókoriak a Holdat a halál és újjászületés, a termékenység és teremtés istenének tekintették. Sok bennszülött amerikai indián törzs a Holdon egy nyulat látott (erre a zuni művészetben és a pueblo indiánok szájhagyományában vannak példák).

A kínaiaknál a Hold felszíne nyulat és békát is ábrázol. Ez Heng O hercegnő meséjével függ össze, akinek férje Shen Yi volt, az íjászok istene. Shen Yi egy elixírt kapott az istenektől, ami halhatatlanságot biztosított neki. Egyik nap, amikor Shen Yi távol volt, Heng O elcsente a pirulát, és amikor a haragvó férje üldözte, a Holdra szállt fel. A Holdon találkozott a nyúllal, aki az isteneknek kevert orvosságot. Amikor Heng O kipróbálta ezeket a gyógyszereket, varanggyá változott. A mai napig a kínai Őszi Holdfesztivál Heng O szomorú sorsára emlékezik, aki a Holdon látható mint varangyos béka a nyúl mellett.

A holdsarló helyzete a hónapok során változik és a földrajzi helytől is függ. Egyes afrikai kultúrákban a Hold vékony sarlóját az év nagy részében vízszintesnek látták, amiben az esővíz van, mert amikor megdőlt, eljött az esős évszak. Ezzel szemben az amerikai Kalifornia környékén élt csumas indiánok úgy gondolták, hogy a félhold (ami számukra majdnem függőleges helyzetben jelent meg) azt jelentette, hogy a Hold „üres”, vagyis nincs benne víz. A vízszintes állású Hold jelentette az esős évszak beköszöntét, mintha a Hold egy tálhoz hasonlóan tele lenne vízzel.

Indián Hold

A legkorábbi idők sajátja volt, hogy az ember a természeti jelenségeket természetfeletti erők érzékszervileg megragadható megnyilvánulásának tekintette, és istenként tisztelte. Így a Nap mellett a Hold is istenséggé vált. Ez a hagyomány szervesen beépült az ókori többistenhívő kultúráiba is. A sumer mitológiában a Hold születését az Enlilről és Ninlilről szóló eposz mondja el.

A nyugati kultúra első holdistene a görög hitvilág  Szeléné istennője volt. (A Hold keringési ideje és a nők menstruációs ciklusának egyezősége miatt az ókori kultúrákban általában női istenségként képzelték el a Holdat, az ikertestvérének tartott Napot pedig férfiként személyesítették meg.) A görög kultúrában azonban nemcsak Szeléné volt az egyetlen holdisten, egy főisten, Artemisz is megtestesítette az égitestet. A görög hiedelemvilág az idők során egyre inkább Apollón istent kezdte napistenként tisztelni a „szimpla, csak napistenként tisztelt” Héliosz mellett. A vadászat istennője, Artemisz pedig Apollón ikertestvére lévén logikusan foglalta el a holdisten(nő) trónusát is. Ugyanez a kettősség a görög hitvilágra épülő római kultúrában is megfigyelhető volt. A római holdistennő Luna volt, aki mellett Diana (Artemisz római megfelelője) is holdistenként jelent meg.

Természetesen a Holdnak voltak férfi istenei más többistenhívő kultúrákban. A mezopotámiai Manna (vagy másik nevén Szín), az egyiptomi Thot, a japán Csukujomi stb. Megfigyelhető, hogy ezekben a kultúrkörökben női napistent tiszteltek. Azaz a hiedelemvilágban a Nap–Hold páros egyben a férfi-nő párt is megtestesítette. A kínai filozófiában egyenesen jin-jang ellentétpár egyik megszemélyesítője a Hold (jin szerepben, a jang a Nap), a férfi-nő pár szinonimájaként.

Elméletek

Először már a többistenhívő társadalomban felvetődött, hogy az állandóan helyét és fényét változtató jelenség nem más, mint egy hatalmas kőgolyó az égen, amelyet a Nap fénye világít meg más és másképpen. Az elmélet szerzője Anaxagorasz volt.

Arisztotelész sem istenként képzelte el a Holdat, ő a négy őselemből (föld, víz, levegő, tűz) álló szilárd gömb és éppen ki nem fejlődött csillag átmeneteként értelmezte. Ezek az értelmezések még nem tudták megtörni az égitest kulturális szerepét, istenként való tiszteletét.

Az egyistenhit alapjaiban változtatta meg ezt a képet, a kereszténységben, majd a mohamedán hitvilágban nem maradt hely semelyik égitest számára a világmindenséget irányító erők között.

HoldnaptárA középkorban először az arab kultúrában vált „objektummá” a Hold – igaz, csak mint periodikusan működő időmérő. A muzulmán vallásban ugyanis az időmérésnek fontos szerepe volt mind a napi ima, mind a Ramadan időszakának kijelölésében.

Mohamed próféta szerint a hónap akkor kezdődik, ha először pillantják meg az igazhívők az újholdat. Azonban az ezt szó szerint vevő hívőknek ez gondot okozott, ha felhős volt az idő, akkor akár napokkal később kezdődhetett a hónap. Ez a hatalmas birodalomban kaotikus időszámításhoz vezetett, akár többnapos eltérések is voltak a városok között az időszámításban.

Jadír Sinan Adu-Abdalláh Al-Battáni (latinul Albategnius) új matematikai kutatásai révén trigonometriai módszerekkel – a szinuszfüggvény alkalmazásával – sikerült leírni a Hold ciklikus mozgását és előrejelezni az újhold idejét, egységes időszámítást bevezetve a muzulmán világban. Ezzel a Hold végérvényesen a fizika törvényei szerint mozgó testté vált.

Hold az Asztrológiában

A Hold az asztrológia világában az egyén érző természetét, érzelemvilágát, habitusát testesíti meg. Emellett az anyaság, az anyai ösztönök is a Holdtól erednek ebben a gondolatkörben.


Hold a művészetekben

Forrás: Wikipédia, Sulinet