Lélek: Szeretetnyelv és énismeret

Előző alkalmakkal ízelítőt kaptatok a szeretetnyelvekből, érintettük önmagunkat, és egy teszt alapján eldönthettük, melyik is a saját szeretetnyelvünk. Ma arról lesz szó, hogy hogyan is kapcsolódik ez össze az önismerettel.

Adni és kapni?!

SzeretettelSzép dolog arról beszélni, hogy mit tegyek én, hogy másnak jobb legyen és mit tegyen más, hogy nekem jobb legyen, de igazából, hogyan tud az adni bármit is, aki saját magára nem figyel, és hogyan várhat el bárki mástól olyan dolgot, amit magával kapcsolatban sem alkalmaz?

Miért van szükségünk szeretetre, hogy lehet üres a tank?

Hát úgy, hogy nem szeretjük magunkat, ezért mástól próbálunk kuncsorogni érte, akinek lehet, hogy ugyanúgy nincs semmi a puttonyban, de próbálkozunk adni, és igyekszünk elvenni olyan módon, ahogy tudunk. Tudatosan és tudat alatt is kampányt indítottunk a szeretet energiájáért. Ezt egyesek hatalmi harcnak, mások energiavámpírkodásnak hívják. Erről a későbbiekben részletesebben is írok.

A szeretet választás

SzeretlekJó tisztába lenni azzal, hogy mi is a szeretetnyelvem, mert fel tudom mérni általa, hogy én mennyire nyilvánítom ki magam felé a szeretetet. Milyen vágyaim, szükségleteim vannak. Mikor ezeket tudatosítjuk, már tehetünk érte, hogy ezek el is érhessenek hozzánk.

Sokszor halljuk, hogy a saját életünkért, a saját boldogságunkért, és boldogulásunkért csak mi tehetünk, mi vagyunk a felelősek érte.

Mégis másoktól várjuk a megoldást, belemegyünk a játszmákba, a régi mintákat követjük.

Pedig egyre több helyről kapjuk, hogy közvetlenül kapcsolatban állunk a Forrással, az energiából bármikor vehetünk, hisz körülvesz minket és mindenhol elérhető.

Nem kell benzinkút a feltöltekezéshez, csak kérni kell.

Nincs választásod?

A szeretethiány egy kibillent állapot. Mikor a belső egyensúly felborul és nem állunk stabilan az életünkben. A csakrák révén érintettük már ezt a kérdéskört. Nincs meg a belső biztonság, a magabiztosság, az önmagunk iránti bizalom, hogy képesek vagyunk irányítani az életünk eseményeit, hogy képesek vagyunk bármire is az életünkben,

pedig az élet mindenkit úgy indít útjára, hogy életképesek vagyunk.

Az  énszeretet is lehet szokás?

kényeztetésGondoljunk csak, mi mindent kell leküzdenünk, mire megszülethetünk ebbe a világba. Szerinted itt lennél, ha nem lenne dolgod és az élet életképtelennek tartana?

Szeretetteli, fénnyel teli lény minden egyes ember. Mégis homályban, sötétben tartjuk magunkat. Kidobjuk az ablakon mindazt, ami a részünk, ami bennünk van, a szeretet képessége, és igen, az énszeretet képessége.

A tanulás folyamatában azt mondják, hogy ahhoz, hogy valami szokássá váljon, és automatikusan működjön az életünkben, végig kell mennie egy folyamaton, ami az ismétlésen keresztül vezet. Így válik  a képességből, készség, és a végén majd szokás.

Mi lehetne a legjobb szokás annál, hogy szeretjük önmagunkat? Megéri szerinted kialakítani ezt az állapotot Önmagunkkal kapcsolatban? Mondod velem együtt napról napra, egyre hihetőbben és mélyebbről, hogy “Szeretlek, Önmagam!”?

Lehetőség

Amennyiben eldöntjük, hogy minden múltbéli sérelem, fájdalom ellenére megnyílunk első körben Önmagunk felé, és figyelünk a saját szeretetnyelvünkre, – ami jelzi, hogy mit kapunk meg Önmagunktól – és kifejezzük Önmagunknak, hogy fontos számunkra, minőségi változást hozhat életünkbe, kiegyensúlyozottakká válunk és kreatív erőnk is újult erőre kap, melyekkel már más szemmel tekinthetünk az eddigi akadályokra.

Minél többször fordítjuk a figyelmünket a szeretet befogadására és adására az életünkben, annál jobban a részünké válik ez a nézőpont, és ezáltal boldogabb és teljesebb életet élhetünk, könnyebben észrevesszük az élet adta lehetőségeket.

énismeret

 

Minden második héten szerdán Éntalálkozó

mindazoknak, akik csoportban szeretnének Önmagukkal megismerkedni, és Önmaguk által szeretve lenni!

 

Forrás: Rácz Nóri