Test: A bennünk lévő forgó kerekek

A mai nappal folytatódik az adventi naptár ablakainak nyitogatása. Tegnap egy közös meditációban gyújtottuk meg Lelkünk első gyertyáját. Ma a fő csakrákról lesz szó, azon belül pedig az első csakránkról.

Csakrasor

Kezdjük el együtt testünk feltérképezését, és tisztítsuk meg energiáinkat!

A csakrák

Csakráktestünk energiaközpontjai. A szanszkrit szó jelentése: Forgó kerék, energiaörvény.  A csakrák tölcsér alakúak, forgó, örvénylő mozgásukkal képesek szabályozni a testünkben lévő energiákat, és felvenni az Univerzumból energiát számunkra. Ezek a központok  a gerinc  mentén helyezkednek el, végig az egész testünk mentén. Kapcsolatban állnak az endokrin mirigyeinkkel, így eljuttatva az energiát az összes szervünkhöz és sejtünkhöz is.  Ezen túl kommunikációs csatornák is, melyeken keresztül az energián túl információ is áramlik ki-be a testünkben. Túlműküdésük és alulműködésük betegséghez vezethet. Ezért is fontos, hogy tisztán és rendben tartsuk őket.

 

A gyökércsakra

Gyökércsakraaz első főcsakra, más néven Muladhara. A farkcsontnál található, a végbélnyílás és a nemi szervek között lefelé nyíló tölcsérként lehet elképzelni.

Színe: vörös.

Alaptörvénye: Tiszteld a Földanyát, amelyből vétettél.

Témája: fizikai életerő, vitalitás, életigenlés, életösztön, önbecsülés, ősi életenergia, ősbizalom, biztonságérzet, szülőkkel való kapcsolat, stabilitás, életkedv, túlélés, társadalmi helyzet, érvényesülés, eredetünk, gyökereink megtalálása, megbirkózás a mindennapokkal

Tanulási feladatai: leföldelés, aktivitás-passzivitás közti egyensúly, testtudat, stressz és nyugalom közötti egyensúly

Mondatai: Most itt vagyok! Mindkét lábbal a földön állok. Szükségleteim kielégítődnek. bízom a létezésben. örülök az életnek. Minden úgy jó, ahogy van. Érzem, ahogy árad bennem az energia.

Hozzátartozó elem: föld

Belső elválasztású mirigye: mellékvesék

Hormona: kortizon, adrenalin, noradrenalin.

Érzékszerve: szaglás

Hozzá rendelt testrészek: ami kemény, gerincoszlop, csontok, fogak, körmök, lábak, végbélnyílás, végbél, vastagbél, prosztata, vér

Mantrája: LAM

Hangja: C, dó

Napja: hétfő

Ásványa: minden vörös és fekete  kő, hematit, fekete turmalin, agate, vér jáspis, gránát, rubin, vörös korál, fekete ónix, füstkvarc

Illóolajai: mandarin, szegfűszeg, rozmaring, cédrus

Túlműködése: egyhangúság, materializmus

Alulműködése: félelem számkivetettségtől, fizikai túléléstől, normális életvitel elvesztésétől, talajvesztettség, nyugtalanság, fegyelmezetlenség

Testi zavarai: alsó hát, ülőidegzsába – isiász, vénák, végbél, tumor, depresszió, immunzavar, alvászavar

Tisztán tartása: egészséges táplálkozás, friss levegő, pihenés, mozgás, böjt, szauna, méregtelenítés, lomtalanítás, tértisztítás, térrendezés, ellazulási technikák, csakra gyakorlatok

Ajánlott tevékenységek túlműködés esetén: kertészkedés, fazekasság, főzés, természetjárás, faölelés, földelő gyakorlatok, meditációk

Ajánlott tevékenységek alulműködés esetén: vörös, föld színű ruhák hordása, rendszeres sport, mozgás, gyökércsakra gyakorlatok, pozitív stressz keltés

Hozzá tartozó fogalom: születés

Forrás: Shlila Sharamon – Bodo J. Baginski: Rejtett energiák a csakra tan fényében, Klausbernd Vollmar: A csakrák, Lekszikov Attila Péter: Az Örök-Fény-Képei

Gyökércsakra zokni:)

A gyökércsakra a fenti analógiák bármelyikével tisztítható és karban tartható, illetve felismerhető, milyen állapotban is van.

Januárban bővebben

is beszélhetünk ezekről, és gyakorolhatunk együtt, ha érdekel Titeket. Javaslatokat, hozzászólásokat szívesen fogadok itt és a facebook-os oldalon is.

Csütörtökönként Reiki gyakorlás

várja az érdeklődőket a Fénylámpás Klub-ban. Tisztító, energetizáló gyakorlatokkal és meditációkkal közösen együtt is tisztogathatunk a saját “templomunk” táján.:)